Jojo nano akváriumának története.
- A történet úgy indult, (csak a megértés végett), hogy anno, egy barátom megkért, hogy rendezzek be neki egy tengeri akváriumot, melynek gondozását is rám bízná a kezdetekben. Úgy gondolta, hogy a kezelését és ápolását szemmel kíséri, és a későbbiekben Ő fogja végezni. De miután átvette tőlem a gondozást, munkája és lakáscsere miatt egyre jobban elhanyagolta, majd egy idő után telefonált, hogy egy ideig nem tudnám-e a lakásomban elhelyezni. Mivel a konyhám még viszonylag üres volt ezért vállaltam sőt még örültem is neki, a konyha dísze volt (megjegyzem még stílusban is „ment” a konyha berendezéséhez ezért a nejemnek sem volt ellenére). Kb. fél év után közölte, hogy most már kész a lakás és az akvárium helye is elkészült. Viszont a tengeri akvárium helyett sügéres akváriumot szeretne. Arra gondolt, hogy ha én berendezem neki, munkadíjként nekem adná az élőköveket és a halakat, 1-1 db. bohóchalat, és kék-sárgafarkú sügért és 1-2 kisebb felszerelés tárgyat. Miután volt egy megérzésem, hogy előbb utóbb megunja őket már előre elkészítettem a helyüket, egy kisebb akváriumot. Mivel egyenlőre csak „halas” akváriumot szerettem volna csak egy általam készített korallzúzalékkal töltött külső szűrő végezte a szűrést és egy belső keringtető pumpa melyre egy szivacs volt húzva.
Itt már berendezve, pár adriai viaszrózsával:
- Ezután eltelt néhány év az akvárium a két hallal probléma mentesen működött. Mivel én is folyamatosan házépítés, és lakásfelújítás alatt voltam, az anyagiak szűkében nem tudtam az akváriummal sokat foglalkozni. Meg kell jegyeznem az alábbiakban , hogy később érthetővé váljon, hogy miért döntöttem a végleges „Nano” akvárium mellet: Édesvízi akváriumom is volt ezzel egy időben, melyet látván egy ismerősöm felajánlotta, hogy ad egy hátteret bele.(persze némi pénzért)Mivel abban az időben még csak elvétve lehetett műgyantás hátteret kapni és ez ráadásul fél áron is volt, ezért nem tudtam ellenállni a csábításnak és átvettem tőle. Bár volt egy kis aggályom a méreteivel szemben, mivel csak 80X35 cm-es volt. Az aggályom onnan fakadt, hogy a nappalim pont elkészült és ott az volt a terv, hogy a Tv középen lesz, és a két oldalán lenne egy édesvízi és egy tengeri akvárium. Igen ám, de a két akváriumnak egyformának kellene lenni, mivel itt a szimmetria döntő lenne a lakás szempontjából. Ez a méret elég kicsi egy tengeri akváriumnak, de a nejem hallgatván a morfondírozásomat kijelentette, hogy az tökéletes lesz, ne is álmodjak nagyobbról.(pedig az udvaron a mai napig ott fetreng egy 240 literes, fúrt aksi mely valaha tengeriként üzemelt.) Tehát készítettem az édesvízi akváriummal megegyező méretű akváriumot. A méretek :78x40x 24 cm(hossz-magas –mély)Mivel a szűrés maradt a régi, egy csepegtető szűrővel, és egy kis Sander picolo fehérjelehabolóval kiegészítve, így a költöztetés simán lezajlott, csak a világítás módosult. Az akvárium fölé T8 2 db Sera Blue Sky Royal 18W (60 cm.) és 1 Osram blue 18W (60 cm.) cső került. Az akvárium így üzemelt közel két évig, mikor a net-en rábukkantam egy cikkre a „Korallszirtes akvárium”fórumán ” Nano-akvárium” címmel. http://www.korallszirtes-akvarium.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=48&mode=&order=0&thold=0
Itt már gyülnek az állatok:

- Mivel már régóta vágytam egy „sps” korallos akváriumra, ezért úgy gondoltam, hogy belevágok. A cikk szerint a szűrés alapja egy külső „vödrös” szűrő melyben removerek vannak, a fehérjelehaboló felesleges. További követelmény a jó minőségű élőkő és a vízcserék, és a jó világítás. A régi fénycsöveket lecseréltem illetve kiegészítettem néhány új fénycsővel mivel a régiek nem volt alkalmasak korallok tartására az Osram blau cső kivételével. A pluszban felszerelt csövek:1 db.JBL.Solar marin day, 1 db Hagen Power Glo.Vásároltam egy Sera fil 900 külső szűrőt amelyben Sera aktív szenet, JBL.Bio NitratEx-et, JBL.PhosEx-et és Tetra Nitrat minust helyeztem el. Ezzel egyidőben a meglévő élőköveket (melyek nem bizonyultak jónak, a szűrőhatásuk nem volt megfelelő, mindig volt egy kisebb-nagyobb algásodás, ami persze a csapvízzel és ioncserélt vízel történő vízcseréknek és utántöltéseknek is köszönhető volt) lecseréltem frissen vásároltakra.A vízcseréknél GroTech sót használtam, nyomelemeket adagoltam, Red Sea Greent, Kalzium+3-at, Sera Marinvit-et (ez a marinvit adagolás hiba volt, az előírt mennyiség felénél is kevesebb adagolásnál a korallok nem nyíltak ki rendesen, a víz algásodni kezdett, ezért ezt hamar abbahagytam). A vízcseréket már osmovíz-el (persze só hozzáadásával) és a vízpótlást is osmovízzel csináltam. A javulás látványos lett, az algásodás kezdett megszűnni, a mészkőalgák növekedésnek indultak. Lassan elkezdtem a korallok betelepítését is a Fórumtársak felajánlásával ( köszönet nekik !!) lassan kezdett megtelni az akvárium. A világításon megint javítottam, vettem 2db. T5 24W-os AquaLight 10000K-es és 1 db. T5 24W-os kék AquaLight csöveket, és tükörből egy trapéz profilú armatúrát készítettem hozzá. Ez a 3 cső bőven helyettesítette az eddigi világítást, a korallok ezt meg is hálálták.
Itt kezdődik a három fajta xénia inváziója:

- Mivel nem akartam azonnal kőkorallokat tartani úgy gondoltam, hogy egyenlőre a lágykorallokkal kezdem, majd később az „lps” korallok jönnek, végül az”sps” korallok. A xéniák csapásszerűen kezdtek szaporodni, a többi gomba-kehely és ujjas korall rohamos növekedésnek és osztódásnak indult. 7-8 hónap alatt már annyi kis xénia és nagy bőrkorall lett, hogy már cserélgetni és elajándékozni is tudtam.Az örömömbe egy kis üröm is vegyült, mert a szűrőben lévő removerek (aktívszén, foszfát-szilikát elvonók) 5 havonkénti cseréje drága volt, és macerás, ezért 2008 május elején úgy döntöttem, hogy átállok a „berlini rendszerre” és beüzemelek egy alsó technikai tartályt, a tartó akváriumot megfúratom és persze egy kicsivel nagyobbra csinálom, de csak annyival, hogy ne legyen szembetűnően nagyobb a szoba másik falánál lévő akváriumnál. Az akvárium mérete:77x42x24 cm.
- Mivel üvegem az volt tartalékban, ez a fúrást kivéve nem került sokba, a 2 db 22 mm-es furat 1200 Ft volt. A korábbiakból tanulva, miszerint az egyenes falú lefolyócsöveknél előfordulhat a vízcsobogás zavaró hangja, meg a tartályba érkezésnél is, ezért úgy döntöttem, hogy a villanyszerelésnél használatos gégecsövekkel és könyökidomokkal oldom meg. Mivel szeretem a biztonságot ezért furattam meg két helyen az aksit, a hátsó üveglapon a felső szélétől számítva 3.5 cm-re, a két oldallaptól 10-10 cm-re. Itt számítottam arra, hogy ha sikerűl egy kis Wavemakert beszereznem vagy csinálnom akkor legyen hely a hullámtérnek, ezért a vízszint az üveg tetejétől kb. 4 cm-rel lejebb van. A 20 mm átmérőjű gégecsövek és a könyök idomok nem az egyszerűbb minőségűek, mert tartottam a sós víz által okozott elöregedéstől, az esetleges megmaródásoktól. A 3 m cső és a 3 könyök 3600 Ft volt (dobtam is egy hátast, mert nem számítottam, hogy ennyi lesz, de mindenféleképpen jobb anyagból akartam, nem akarom eláztatni a lakást). Viszont jobb lett mint amit vártam, annyira nincs hangja a 2 oldalon lefolyó víznek. Igaz, hogy az ilyen kis mennyiségű lefolyó víznek nem is illik hangosan csobogni…. A felnyomópumpa először egy Hydor Seltz 20-as 14W-os 700 l/h teljesítményű pumpa volt. Ez 8 hónap után zörögni kezdett, mert nem bírta a 10 mm-es felnyomó cső általi leszűkítés miatti terhelést. Mihelyst a csövet kicseréltem 16 mm-es szilikoncsőre, megszünt a zörgés, viszont túl sok volt a felnyomott víz mennyisége. Ha a pumpát szabályoztam le vagy fent a befolyó víznél szűkítettem le a cső keresztmetszetét azonnal zörögni kezdett a pumpa. Jelenleg egy Evolution Astro 1000 l/h 12 W-os pumpa van, ami teljesítményben fogyasztásban és árban is veri a Hydort, alul felül bőségesen lefojtva, zörgésmentesen. (Viszont egy kis hibát elkövettem vele szemben mert amikor még nem zörgött a Hydor, ezen az Astro-n egy kis tuningot csináltam, alul az elzáró kis propeller lapátszerűségeket átfúrtam de oly módon, hogy most szinte nem is lehet szabályozni, a teljesítmény nagyon megnőtt, sőt túlságosan is. Az ötletet a You Tube-ról vettem.) Mivel ez a pumpa kb 3 hete megy és referenciám sincs róla, nem tudom, hogy mit fog bírni.
- Az akvárium világításán is javítottam ismét, egy aluminium csatorna darabot felpolíroztam reflektori minőségre, és 2 db T5 24 W-os ATI Aqua Blue Special-t és 1 db T5 24 W-os Sylvania Coral blue-t rektam bele. Mivel a gyári előtéteket én drágának tartom, ezért a gyári energiatakarékos kompakt izzókból kiszerelt előtétekkel hajtom meg, a csöveket egyenként. Ezeknek az ára töredéke a gyári előtéteknek, bár a szétszedésük és összekötésük egy kis óvatosságot és szakszerűséget igényel, tehát csak az vágjon bele aki jártas a villanyszerelésben, és egy kis kézügyességgel rendelkezik!! Egy idő után az egyik fehér ATI csövet kicseréltem egy T5 24 W-os 18.000 K-es Hagen Power Glo-ra. Ez a cső kicsit rózsaszínűbb mint az ATI-k de van olyan jó. A korallok nem reagáltak rosszul a cserére sőt egy kicsit jobban nőttek de ez nem biztos, hogy a cső csere miatt van mert úgy veszem észre, hogy az akvárium összképében egyre csak javul.
- Az alsó technikai tartály 45 literes, 5 rekeszből áll, a nettó víz kb. 30 liter. Az első rekeszbe érkezik a víz közvetlenül ahol egy Tunze 9002-es Nano Doc Skimmer van. Ez a tartály egyben ülepítő tartály is. Utána a víz átfolyik egy másik kis rekeszbe, ez amolyan pót ülepítő. Ebből a rekeszből egy szűrőszivacson keresztül átfolyik a víz egy szintén kis rekeszbe, melyben aragonit van és néha removerek vannak. Innen megint egy aragonitos tartályba folyik, majd az 5. felnyomórekeszbe.
- A keringtetés egy Hydor korallia nano 900 l/h és egy Hydor power 650 l/h szivattyúval van megoldva plusz a felnyomópumpából érkező kb 100 l/h víz.
- Az élőkövek mennyisége kb. 10 kg, a talaj kb. 1-2 mm-es aragonit. Alul a kövek alatt illetve mögött nincs becsövezés, de az akvárium hosszában lent hátul egy cső van elhelyezve mely ki van furkálva, hogy a visszatérő víz itt is megoldja a keringtetést. Ez ugyan még nem működik(mert a Hydor felnyomó nem bírta ) de egy 15 perces átalakítással majd megoldom.
- A két keringtető egymással szemben van, nagyrészt az első üveglapra irányítva, így nincs csak egy oldalról érkező áramlás, valamelyest kavarog a víz. Az áramlást elegendőnek tartom ha ráirányítom a korallokra akkor becsukódnak, a lágykorallok nem szeretik a nagy áramlást.
- Az általam tartott korallok: Sarcophytonok, Synulairák, Clavuláriák, Pachiclavuláriák,
Lythophytonok, Cladiella, és Lapanemonák, Zooanhusok, Parazooanthusok több faja.
- Meg kell jegyeznem, hogy az állományom 70 % kapott szerzemény volt 1-5 cm közötti kis „cafat”, de mára már mind sokat nőtt van amelyik 5 cm-ből most 25 cm-es átmérőjű.
Itt kezdi a mészkőalgatömeg Barbie babává tenni az aksit:

- Tehát van egy „kis átka” a nanóknak, ha jól érzik magukat a korallok, akkor az amúgy is nagyra növő fajok 1-2 éven belül kinövik a helyüket és rendezhetjük át az akváriumot. Tehát még az elején el kell döntenünk, hogy milyen fajokat telepítünk. Mentségemre szolgáljon, hogy: 1-- tudtam, hogy sps. korallokat akarok a későbbiekben tartani, és eladom-elajándékozom a gyűjteményt, --2:nagyon sokat ingyen kaptam, és ugye „ajándék lónak ne nézd a fogát” de tanulni, megfigyelni, tapasztalatokat szerezni nagyon is jók a lágykorallok. Itt meg lehet tanulni, hogy milyen nyomelemekre, hogy reagálnak az állatok, mit, mikor és hogyan adagoljunk bármit. Gyorsan következnek be a negatív változások ezért hamar le is amortizálhatjuk néhány óra vagy nap alatt több éves munkánkat. Nekem már 2x majdnem sikerült, az egyik esetben a hátsó üvegfalról lekapartam a ránőtt mészkőalgákat melyek már majdnem összefüggő telepet alkottak mert zavart, hogy olyan az aksi hátfala mint a „Barbie” szoba, minden rózsaszín volt. Néhány órán belül sok korall összehúzódott, több hét volt mire kiderült, hogy mi okozta a hibát, és több mint egy hónap volt mire rendbejöttek a korallok. Itt meg kell jegyeznem, hogy volt több korall amelyiket nem viselte meg az eset, fejlődött továbbra is. A megoldást találgatások előzték, meg a fórumtársak szerint a lekapart mészkőalgák az áramlás miatt szerteszóródtak a kövek között és ott új telepet kezdtek növeszteni. Ennek következtében a vízből akkora mennyiségű kalciumot vontak el ami már veszélyeztette az összes élőlényt. Az igaz, hogy a mészkőalga telepek növekedése nem órákon belül történt, de a lekaparás után mégis felborult az egyensúly. A másik verzió szerint a nagy tömegű fejlődésnek indult lágykorallok a szkleritek növekedéséhez sok Ca-t használnak fel és pont most következett be az az állapot amikor vészesen megcsappant a víz Ca tartalma. Plusz még hozzáadódott a háttér lekaparása. A másik eset nemrég történt, egy kb 10 literes vízcsere (mindig 5 litert szoktam hetente). Minden, hangsúlyozom: minden ugyanúgy történt a kétszeres mennyiségű víz kivételével, mint azelőtt de a hatás drámai volt. Több korall összehúzódott hetekig csak ímmel-ámmal nyíltak ki, a cladiella és a synularia néhány példánya órákon belül összehúzódott és másnap mindegyik elkezdett oszlódni, folyni. Minden példány fele lepusztult, két hónap kellett, mire elkezdtek ismét szépen nőni (megjegyzem a cladella szebb lett mint volt). A mai napig nem tudom mi történhetett. Néhány citromsárga és fehér szivacstelep is megjelent az utóbbi időben bár van olyan szürke amit én telepítettem be ez is nő és osztódik. Akaratomon kívül behurcoltam néhány üvegrózsát amely, ha nem kontrollálom szépen elszaporodik. Eme harcban segít a „AquaLight glassrosen stop”. Próbáltam Tropic Marin üvegrózsa írtót is alkalmazni de körülményes és nekem hatástalan volt.
Nemsokára kezdődik az átalakítás:

- Mindennapi teendőim közé tartozik (általában reggel történik) a Ca és Mg pótlására szánt „Carib Sea aragaMilch amely nekem bevált. Túladagolni nem lehet, ha kétszeres mennyiséget adagolok (ezt csak szándékosan lehet) akkor sem történik semmi, a korallokat nem zavarja. A Ca szintet kb. 425 mg/l-en a Mg szintet kb 1270 mg/l-en tartja. Persze előfordulnak kisebb nagyobb változások. Ezzel egy időben a „Reef Star Jod mix-et adagolok a lágykorallok fejlődéséhez. Havonta adagolot Red Sea Coral Trace-t és Buff-ot aminek nem látom se kárát se hasznát, de mivel már megvan ne vesszen kárba. Sajnos a kezdetekben beleestem abba a hibába, hogy összevásároltam mindent, hogy hátha kell, de rengeteget megspórolhattam volna ha ezt nem teszem. Kb 3 hete elkezdtem adagolni naponta egy cseppet a „Reef Star aminos”-ból amelytől egy kicsivel jobban érzik magukat a korallok.
- A vízcseréknél Red Sea Corall Pro-t használok ez bevált. Bár ezt megelőzően GroTech sót használtam, ( csak ott külön kell adagolni a szett-ben lévő Ca-t és Mg-t) az sem volt rossz. A sósürűség 1.023, a víz hőmérséklete 26 fok, a ph 8 (ezt valamilyen oknál fogva soha nem tudom 8,2-re feltornázni bármit adagolok ezen még változtatni kell) a kh-8. Nitrát nem mérhető. Sajnos az utóbbi hónapokban a nem túl jó (vásárolt) osmóvíz miatt megnőtt a víz szilikát és foszfát tartalma, ezért most beszereztem, egy Ruwal aquapro 190 l/h teljesítményű RO készüléket. A víz utánpótlása saját készítésű automatikával működik, a napi vízpótlás kb fél liter. A kevés vízutánpótlás azért van mert az akvárium egy zárt un. sapka tetővel van megoldva, egyrészt a párolgás megakadályozása, és a halak kiugrálása végett és végül azért mert a szemem nagyon fényérzékeny tehát a felfüggesztett halogénvilágítás szóba sem jöhet. Pedig amennyi a fénycsövek fogyasztása, már bőven beleférne a”keretbe” egy 70 W-os halogén ami lehet, hogy alkalmasabb lenne az „sps” korallokhoz.
- A világítás kb 1 hónapja megint át lett alakítva, mert közeledik az az időszak amikor már átváltok a lágykorallok után az „lps” korallokra. Az átalakítás: szintén egy 33-as alu csatorna un. M (bár abszolút nem ilyen, nem is tudom miért nevezik így, inkább egy dupla trapézra hasonlít) alakra meghajlítva, felfényesítve, ez egyben a reflektor és a tartórész is. Erre csavaroztam fel a sima T5 foglalatokat (nem páramentesek). Mivel nemrég jelent meg a piacon a megszokott hosszúságú T5 szabványoktól eltérő Juwel HighLight csövek családja, ezért úgy gondoltam, hogy ez alkalmasabb lenne a mostani csövek helyett, mivel ezek pont végig érik az akváriumot. Ezekből nekem a T5 35 W-os 749 mm-es hosszúságú lett a megfelelő ezért vettem egy J.HL. marin 15.000 K-es és egy kék csövet. Egyenlőre próbaképp vettem őket de úgy érzem beváltak, ezért megrendelem a többit is. A világítás időtartama: a kék színű 10 h-tól 22 h-ig a fehér csövek 11 h-tól 21 h-ig működnek.
Minden növésben és osztódásban:

- Az akváriummal kapcsolatosan a következőket tapasztaltam: a kis vízmennyiség miatt nagyon érzékeny a negatív hirtelen változásokra, és hirtelen is reagál (persze a pozitív változásokra nem annyira…). Amikor valamit adagolunk a vízhez vagy változtatunk az akváriumon, mindig csak egy valamit tegyünk mert ha beáll valami változás (akár negatív-pozitív) nem fogjuk tudni, hogy mitől romlott v. javult az aksi állapota. Én több ilyen hibát is elkövettem, de szerencsére többnyire jó irányba indultak el a dolgok.
- A Tunze 9002 fehérjelehabolóval kapcsolatosan következők a tapasztalataim: Ahogy a vásárlás előtt már néhány tapasztaltabb akvaristát megkérdeztem –jobb mintha nem lenne semmi. Igen érzékeny a benyúlkálásokra, etetésre, vízcserére, tisztításra. Érdemes mindennap kitisztítani a „nyakat” de ne kézzel tegyük, inkább fogkefével, a bőrzsírra nagyon érzékeny. A beállítás is nehézkes de lehet, hogy csak én vagyok ilyen béna (már mindent kipróbáltam a beállítási lehetőségeken). A régi Sander picoló is volt ilyen jó, ill jobb. Vettem egy kinai faporlasztós lehabolót, kenterbe veri a Tunze eme művét és a Sandert is! Vásárlás előtt én körülnéztem, hogy 30 ezer körüli árkategóriában milyen új lehabolót lehet kapni kis hazánkban de olyat nem találtam amelyről jobb kritikát kaptam volna ( hogy miért nem vettem használtan vagy miért nem rendeltem külföldről az azért van mert újat akartam, és a külföldi szállításban nem bízom). Lehet, hogy érdemesebb lett volna ismerősök által barkácsolt lehabolót venni, de még erre sor kerülhet.
És napjainkban....

- Megjegyezni kívánom, hogy a fent említett termékek gyártóival nem állok semmilyen kapcsolatban, nem reklámként írtam csak az általam vásárolt termékekről írtam meg a személyes tapasztalataimat. Ezek a termékek lehet, hogy másnál beváltak vagy éppen fordítva, rossz tapasztalatok vannak velük szemben. Az általam leírtak nem szentírások, vagy követendő példák, csak az én botladozásaimat akartam megosztani a „nanos”-ok körében.
- Természetesen az akvárium létrehozása előtt volt némi tapasztalatom az akvarisztikában több mint 30 éve foglalkozom édesvízi akvarisztikával, és l992 óta foglalkozom tengeri akvarisztikával bár volt egy időszak amikor a tengeri akváriumomban csak halak voltak, ezekben az időkben nem tudtam lépést tartani a tengeri akvárium fejlődésében, ezért sok minden újdonság volt újrakezdésnél, mind a technika, a módszerek, és rendszerek tekintetében. Sajnos nyelvismeretem csak a magyarra vonatkozik,a külföldi irodalomból nem tudtam semmit elsajátítani, a magyar könyvek közül csak 1-2 könyv amelyikből tanulni lehet. Sok mindent autodidakta módszerekkel sajátítottam el, sok mindenre a sok keserű tapasztalat tanított meg, és végül az akvárium építésében a barkácsoló kedvem és képességem segített ( meg persze az is hogy, több szakmába is belekóstoltam életem során).
- Viszont köszönetet mondok mind azoknak akik segítettek mind tanácsaikkal, mind ajándékozásaikkal, felajánlásaikkal, akiknek a segítségére továbbra is számítok, mert érzésem szerint most következik a nehezebb korszak.
- A mottóm: Hallom és elfelejtem, látom és megjegyzem, csinálom és megértem!
/Név nélkül, de megtalálható vagyok itt a fórumon jojo nick néven/
|
|
vissza a címoldalra
|
|
|
vissza a címoldalra
|
|
 |